Az 1989 a magyar rendszerváltás műfaji határokon átívelő regénye Könnyen elképzelhető, hogy néhányan emlékeznek még a nagy francia forradalom 200. évfordulójára rendezett közép-európai ünnepségsorozatra. Ebben az évben, mely e könyv címoldalán négy számjegyben fejezi ki önmagát, az embernek hirtelen olyasféle érzése támadt Magyarországon, hogy bár ugyanabban a darabban játszik, mint korábban, de nemcsak a színpad és a nézőtér változott meg, de az ő szerepe is. Pedig csak felkapcsolták rá valahogy a villanyt. 1989-ben egy évnyi időre láthatóvá lett az, ami eddig láthatatlanul üzemelt. És mindenki a maga módján tette ki magát a meglepetésnek. E dokumentumregény szerzője a fordulat évének nevezett átmeneti hangsúlyeltolódást aképpen mutatja be, mint egy napot a történelemből. Amikor látszik. Vágvölgyi írásainak különlegessége ebben a művében is egy nagyon egyszerű tényre vezethető vissza, arra, hogy ért ahhoz, amiről beszél, hogy tájékozottsága a tárgyalt anyagban mindig meggyőző, hogy adatai megbízhatóak, hogy stílusban a könnyű látványosság helyett a pontosat kedveli, egyszóval már a választott eszköz lefegyverez, hogy figyelmünket végképp megnyerje a választott tárggyal, ami végső soron minden szövegében ugyanaz az ijesztően szánalmas alak, az, akit, ki tudja, milyen joggal, már alteregónknak mondanak: az aljasul aktuális, a múltját a jövőjében felzabáló történelmi állat, a nagy, a névtelen, a félelmetes alattvaló. Krasznahorkai László